Ismét sikeresen zárult az MR-vizsgálatok éjszakája!

2014. április 26-án a Diagnoscan Magyarország ismét soron kívüli MR-vizsgálatokkal rövidítette a hazai várólistákat. A kezdeményezés országszerte öt központot és 125 már várólistán szereplő pácienst érintett.

MR-vizsgáltok éjszakája 2014-ben is.

Az egészségügyben lévő „várólista” fogalma szerencsére nem része mindennapjainknak. Akkor találkozunk vele, amikor betegek leszünk, ekkor azonban súlyos teherként, átléphetetlen akadályként tornyosul elénk. Sokszor várni kell már a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra is.

A Diagnoscan Magyarország az egészségügyben működő képalkotó diagnosztikai magánszolgáltatóként nap mint nap találkozik ezzel a problémával. A leghosszabb várakozási idő az MR-vizsgálatok esetében van.

„A várólista kifejezést használjuk, de valójában ez a képalkotó vizsgálatok esetében betegfogadási rendet jelent. Fontos hangsúlyozni, hogy a várólista első sorban nem azért alakul ki, mert egy-egy gépnek szűkös a kapacitása, hanem azért, mert a vizsgálatok mögött szűkös a finanszírozás. Egy olyan diagnosztikai központ, mint a miénk úgy tudja hosszú távon tartósan enyhíteni a várólista okozta feszültségeket, ha biztosítja a privát/fizetős ellátás igénybevételének lehetőségét is. Hiszen ebben az esetben, aki megteheti és kifizeti a vizsgálatát, az lekerül erről a listáról, így rövidebb lehet. Emellett minden hónapban átlagosan 10 százalékkal több vizsgálatot végzünk el, mint amennyit az Országos Egészségügyi Pénztár a teljesítmény volumen-korlát keretében finanszíroz, és ez a 10% többletteljesítés csaknem térítésmentes ellátást jelent a részünkről. És a legfontosabb kezdeményezésünk – immár másodszor hirdettük meg az MR-vizsgálatok éjszakáját – amikor a vizsgálatokat teljesen ingyen végezzük. Nincs mögötte sem állami, sem privát finanszírozás, vagyis ebben az esetben ezeket a vizsgálatokat a Diagnoscan Magyarország fizeti.” – mondta Dr. Kardos Lilla, a Diagnoscan Magyarország vezérigazgatója.

Az MR-vizsgálatokéjszakáján az öt helyszínen, Szegeden, Győrött, Debrecenben, a budapesti Honvédkórházban és a Péterfy Sándor utcai Kórházban az első 25 jelentkezőt, azaz összesen 125 beteget vizsgáltak meg soron kívül.A várólistán így felszabaduló helyekre újabb betegeket jegyeztek elő, ennek következtében a listákon szereplők várakozási ideje rövidült.

„Nagyon jó ötlet, nagyon örültem neki mivel eredetileg csak novemberre kaptam időpontot.” – mondta az egyik résztvevő, de volt olyan jelentkező is, akinek csak decemberre volt időpontja. A megkérdezett páciensek nagy része az internetes hirdetések, cikkek segítségével talált rá az MR-vizsgálatok éjszakájára, és mindannyian pozitív élményként hivatkoznak a kezdeményezésre.

A pácienseket arról is megkérdeztük, hogy általánosságban mi a véleményük a DiagnoscanMagyarországról mint szolgáltatóról, és összességében egy nagyon pozitív képet kaptunk: „Csak pozitívan, szuperlatívuszokban tudok beszélni. A recepción és a vizsgálóban is nagyon kedvesek voltak, nem tudok semmi rosszat mondani. Mindig elmondanak mindent, hogy hogyan zajlik a vizsgálat, még akkor is, ha már sokadjára megyek.” – mesélte az egyik hölgy. Egy másik páciens az MR-vizsgálatok éjszakáján volt először a Diagnoscan Magyarországnál: „ez volt az első alkalom, de ez alapján csak jókat tudok mondani”.

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés nagy siker volt nem csupán a páciensek számára, akik ezáltal előbb elvégeztethették a diagnosztikai vizsgálatokat, hanem az egész országban.

A Diagnoscan Magyarország az egészségügyben működő képalkotó diagnosztikai magánszolgáltatóként nap mint nap érzi a várólisták feszítését. Elhivatott abban, hogy Magyarországon minél több ember jusson időben gyorsan pontos diagnózishoz, a mielőbbi gyógyulása érdekében, ezért a saját keretei között szeretne segíteni. Figyelje weblapunkat, közleményeinket, híreinket, mert további hasonló kezdeményezések várhatóak.

http://www.diagnoscan.hu/2014/05/csak-szuperlativuszokban-tudok-beszelni/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nyomja meg az ESC bilentyűt a bezáráshoz